Blogreakció

Egy blogban olvastam egy bejegyzést (link), ami arra inspirált, hogy megírjam, azt amit most fogok. Egy sokat vitatott téma melléktermékéről van szó, méghozzá az Isten létezésének kérdésköréről. Anélkül, hogy átvenném azt amit ott olvastam, csak ezt a mondatot emelném ki: “Isten nélkül azonban a szabadság maga a pokol. Túl nagy a felelősség… Sok a kérdés… Sok a dilemma… Sok a szöveg…”

Igen, ez így van. Nagy felelősség. De ezt vállalni kell. Nem lehet a döntéseidért Istent vagy akárkit okolnod. Mindenkinek vállalnia kell a felelősséget a tetteiért. Aki eldobta azt a védő tetőt a feje fölül, ami Isten, ami megvéd az esőtől, de ugyanakkor eltakarja a kilátást is, az vállalja a szabadon nézelődéssel a viharokat is, amik meg-megverhetik azt a csodálatosan kék horizontot. De ez természetesen nem csak rájuk vonatkozik. Hisz aki Istenben hisz, az is vállalja a felelősséget tetteiért.

Élni az életért is lehet és nem csak azért, mert jó lesz a halál után is. Ez csak a gyenge emberek motiválhatja, ugyanúgy mint az, hogy egy hatalmas erő majd megbünteti a bűnösöket és megjutalmazza a jókat.

Captain B.

 

~ Szerző: captainb on Szeptember 27, 2007.

3 vélemény to “Blogreakció”

  1. Hú de egyetértek ;)

  2. A “szabad akarat tana” kissé többről szól, s hogy ne Szt. Ágostonig küldjelek vissza, esetleg nézd meg Immanuel Kant: Minden dolgok vége. c. rövidke írását. (Századvég, Bp., 1993)

  3. Helyes! Tökéletes! Teljesen egyetértek! T*köm kivan a sok “hát így akarta isten” szöveggel. Nem, bazmeg, nem isten akart valamit, hanem te vagy a másik barom ember.

    Ja és még valami. Azt mondják, hogy “istenfélő” valaki. Vagy “îi e frică de dumnezeu”. Miért kell FÉLNI valakitől, miért kell félelemre alapozni egy olyan kapcsolatot, amely szeretetre vagy mitt’omén milyen más pozitív érzelemre kellene alapuljon?!

Válasz